„A nevelésben a kisgyermekkor sokkal fontosabb a következő éveknél. Amit ez a kor elront vagy elmulaszt, később helyrehozni nem lehet. Ezekben az években eldől az ember sorsa jóformán egész életére. Szentnek kell tartanunk a gyermekek érintetlen lelkét, amit abba ültetünk, minden próbát kiálljon. Ha rosszat ültetünk bele, megmételyezzük egész életre.”  

Kodály Zoltán

Kérdések és válaszok

A bölcsődei szolgáltatással kapcsolatos leggyakrabban feltett kérdések és hozzájuk tartozó válaszok olvashatóak az alábbiakban.
(A válaszokban leírtak az Igali Tündérkert Bölcsődére vonatkoznak.) Bármely más, intézményünkkel és a bölcsődei szolgáltatással kapcsolatos kérdés esetén keress minket bizalommal a megadott elérhetőségek egyikén.
1. Ki veheti igénybe a bölcsődei szolgáltatást?

Gyvt. 41. §-a értelmében a gyermekek napközbeni ellátásaként a gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, törvényes képviselői munkavégzésük, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, nappali rendszerű iskolai oktatásban, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban, felsőoktatási intézményben nappali képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.

 

Az Igali Tündérkert Bölcsőde igali lakosú családok gyermekeit fogadhatja. 

A bölcsődei ellátás 20 hetes kortól 3 éves korig vehető igénybe. A 20. hetet betöltött kisgyermek felvehető a bölcsődébe. 

A bölcsődei szolgáltatásért nem, csak az étkezés térítési díját kell fizetni.

Minden hétköznap (hétfőtől péntekig) reggel 7 órától délután 17 óráig. 

Nincs. Szívesen fogadjuk a kisgyermekeket 20 hetes kortól 3 éves korig. 

Természetesen igen. Ebben az estben édesanyát megkérjük, hogy törekedjen arra, hogy a beszoktatás megkezdése előtt néhány héttel állítsa be a szoptatási időpontokat arra az időszakra, amikor a gyermekkel együtt tud lenni (pl.: reggel, este). Ez nagyban segíti a gyermek adaptációját a bölcsődei környezethez.

A fenntartóknak a bölcsődei felvétel során előnyben kell részesíteni azon gyermekeket, akiknek szülője igazolja, hogy munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, három vagy több gyermeket nevelő családban él, egyedülálló szülő neveli vagy védelembe vett gyermek. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatások időtartama lehetőleg a szülő, törvényes képviselő munkarendjéhez igazodik.

Bemutatkozik a bölcsőde csapata

"Gyermekekkel foglalkozni minden bizonnyal a leghálásabb munka,
ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre."
Brunszvik Teréz 

Dezsőné Varga Márta

Dezsőné Varga Márta

bölcsődevezető
Farkas Annamária

Farkas Annamária

bölcsődevezető helyettes - kisgyermeknevelő
Tóth-Méreiné Hajmási Bernadett

Tóth-Méreiné Hajmási Bernadett

kisgyermeknevelő
Böndi Brigitta

Böndi Brigitta

bölcsődei dajka

Galéria

Szülői vélemények 

Edit

szülő

Egy igazán gyermekközpontú intézmény, ahol a szeretetteljes, családias légkör jó átmenetet biztosít a kisgyermekeknek a családi légkörből az intézményi rendszerbe szoktatásába. Egy hely, ahol minden gyermek egyéniség, ahol minden napra jut figyelem, ölelés, sok-sok élmény.

Tündi

szülő

Már a bölcsőde kialakítása, berendezése is megfogott. Egy kis mesevilág, egy ,,ingergazdag" környezet, ahol a gyermekek kedvükre felfedezhetik a polcokon rejlő játékokat, melyek mind a fejlődésüket szolgálják. A falra festett képek, az évszaknak megfelelő dekorációk, a világos játszószoba, mind-mind otthonossá teszik a környezetet. ... Minden leendő bölcsis szülőnek szívből ajánlom az Igali Bölcsődét.

Melinda

szülő

Nagyon örülünk, hogy a lakóhelyünkön lehetőségünk van bölcsődei ellátást igénybe venni, hiszen háromgyermekes családként és dolgozó szülőkként ez óriási terhet vesz le a vállunkról. Arról nem is beszélve, hogy a szívünk egyik legféltettebb kincsét a lehető legjobb helyen tudhatjuk, amikor a bölcsődében van. Az Igali Tündérkert Bölcsőde teljes mértékben igazodik a mi szülői nevelési elveinkhez, a családunk által képviselt és felállított értékrendhez. A gyermekünkkel kapcsolatos kéréseinkhez igazodva, velünk folyamatosan egyeztetve és minket tájékoztatva telnek a mindennapok. Maximálisan elégedettek vagyunk a nevelőkkel, a vezetővel, illetve a dadusunkkal is.

József

szülő

Az igali bölcsőde minden szempontból megfelel a kisgyermekek korának, mindennapi játék- és fejlesztő tevékenységének, berendezési tárgyai és játékai természetközeliek, a kültéri és beltéri dekoráció mindig igazodik az aktuális évszakhoz, ünnephez. Minden helyisége makulátlanul tiszta, rendezett. Külön Facebook csoport jött létre azért, hogy folyamatosan nyomon követhessük a mindennapokat, a bölcsőde által szervezett programokat, egyéb programkínálat is a lehetőségünkre áll. Külön öröm számunkra, hogy elkészült a bölcsőde „mini” könyvtára, az, hogy gyógynövények vannak az udvaron, hogy minden nap kint tartózkodnak a gyerekek a friss levegőn, az, hogy egyéni bánásmódban részesülnek.

Találkozzunk itt!

7275 Igal, Szent István utca 87.

Írj nekünk üzenetet!

bolcsode@igal.hu

Hívj fel minket!

+36 70 653 5646